Az élménybeszámolót írta: Lili anyukája
Vasárnap délelőtt mi is ott voltunk a Hajós utcában, sok felnőtt és
még több gyerek, nagy volt a nyüzsgés ezen az esős napon. Volt aki
beszélgetett és akadt aki csak nézelődött, a gyerekek hajókáztak,
kardoztak vagy éppen a hátsó kis kuckóban hemperegtek,
kézműveskedtek. Egy lány színes papírokat vagdosott az egyik kis
asztalnál, megkérdeztem, mi lesz ezekből , ő kedvesen szóba
elegyedett velem és megtudtam, hogy koronát készítenek a
gyerekekkel, mert ez az előadás kelléke lesz.
Mögötte is készülődött valami...
Néhány gyerek krétával rajzolt sárkányt, várat, egy kis ajtót
díszítettek, koronával a fejükön. Mi is becsatlakoztunk az
alkotásba. Hamar kiderült, hogy a bábmeséhez rajzoljuk épp a
díszletet. Mikor elkészült a mű, Lili elhelyezkedett a kuckóban,
hogy részese lehessen a mesének, Borsószem hercegkisasszony történetének. Majd azon kaptam magam,
hogy csak ott állok és teljes nyugalom vesz körül, a gyerekeket
magával ragadta a történet, a hegedűszó és Juli. Lili azóta is dúdolja a dalt,
amit akkor délelőtt hegedűszó kísért a Hajós utcában....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése